Mai adásunkban egy adatipari mesét mondunk - sikeres mesét, megtörtént esetet, csak amennyi a diszkrécióhoz szükséges, annyi torzítással.
"ki a nagy vízre indul / annak tudnia kell /
melyik hullám a jó / melyik sodorja el"
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fizetős nemzetközi lelki segélyszolgálat. Projektbe való becsatlakozásunkkor éppen komolyabb beruházást készültek eszközölni, egy adott nációt - legyen az piréz - képviselő operátorokkal, akik olcsón és nagy számban voltak hadra foghatók. A beruházási döntést mai szemmel nézve kezdetleges, saját méréseikre alapozva hozták meg: hitték, hogy a speciális piacukon sok lúd disznót győz.
Bár nem volt feladatunk, de nem tudtuk nem észrevenni, hogy a szolgáltatás fő piacának számító Dél-Amerikában a júzerek kifejezetten nem rezonálnak ebben a témakörben a pirézekre. Néhány ellenőrző méréssel arra jutottunk, illetve a legjobb magyarázatunk az lett, hogy a szolgáltatás igénybevevői számára a legfontosabb, hogy saját kultúrkörükből válasszanak partnert erre a szó szerint bizalmi feladatra. A brazil és argentín júzerek magukhoz hasonlatos kultúrkörből keresték partnereiket, és bár a pirézek sok tranzakciót bonyolítottak, nagyon apró összegeket tudtak csak elkérni, hogy ár/érték arányban versenyképesnek tűnjenek.
Hogy mi történt volna, ha ezt a nagyberuházást nem állítják le időben? A szolgáltatás arculata veszélyesen megváltozott volna, és a legkeményebb júzerek elvándorlása indult volna be - hogy a belbudai nagypolgári lakást kitevő, elkölteni szándékozott összeg megtartásáról ne is beszéljünk. Az ad-hoc prémiumunk nagyvonalúsága minket is meglepett. Ez a cég az azóta eltelt 2 évben bevételét úgy duplázta meg, hogy költségei jelentősen csökkentek is - nem fajlagosan, hanem abszolútértékben.
Az élet később úgy hozta, hogy bár arra számítottunk, hogy egy olyan egyedi projekttel volt dolgunk, hogy a tanulságai nem ismétlődhetnek meg praxisunkban; a történelem ellenkező előjellel gyorsan ismételte önmagát. Jött még tavaly egy ügyfél, akinek elviekben kísértetiesen hasonló projektje és problémája volt, nem volt nehéz kiszúrnunk ugyanezt a jelenséget.
Gyorsan nagyra növesztett cég volt, ahol állandó érzésünk volt, hogy a középvezetői réteg - ha magyar lett volna - tegnap talán még a Bosnyákon árulta a törölközőt. Ez a vakságában a világot megejtően egyszerűen látó néhány ember a seftesek agresszív ravaszkodásával próbálta rá bízott portékát befuttatni. Gyönyörű fizetéseket kaptak a befektetőktől, ami képességek híján pozitív cashflowra azóta se, csupán arra volt elég, székeibe kapaszkodva pótcselekvések tömegével igazolják pozíciójukat. Ma hívott fel az invesztoruk, hogy találkozzunk újra: "Obviously without that assholes, Zoli, please."
A tanulságok újra és újra:
- minden komolyabb változtatásban benne van az egész balhé bedőlésének a lehetősége
- egy dolog a volumen, másik a hatékonyság
- ...és ahogy a sláger is mondja: "az egyszerű út, az naivitás"
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.