Szürreális gondolatok keringenek a Google / Facebook adó kapcsán - arról viszont senki nem beszél, hogy hogyan jutott a magyar webszakma oda, hogy adott esetben akár még száz százalékos büntetőadó mellett is jobban megérné ezeken a szolgáltatásokon hirdetni, mint hazai webportfólión belül bárhol.
Azért éri meg, mert nincsen magyar alternatíva. Semmink sincs, mert az utolsó években semmit sem fejlesztettünk. Elhanyagoltuk, majd bezártuk az iWiW-et, amely az egyetlen átfogó adatbázis volt a magyar felhasználók versenyképes célozhatóságához, egyetlen valamirevaló hirdetéskiszolgálónk sincsen, és egyetlen jó szívvel ajánlható, világszínvonal-közeli ingyenes levelezőrendszert sem tudtunk összehozni. Tartalomban császárok vagyunk, de a digitáliában ez nem elég, mert itt a pályát felrajzolni csak technológiával lehet. A biznisz ebben van, nem a meglevő keretek kiszámítható kifocizásában.
A hazai webpiacot azonban technológiai kompetenciájukat tekintve sajnos nem a kifejezetten technópallérozott, hanem az ún. általános menedzserek működtetik és irányítják. Nem technológusok, mint például az Egyesült Államokban, sőt: technikai szakemberek a valódi stratégiaalkotáshoz közel sem kerülnek. A menedzseri döntéshozatali közeg pedig - már korábban is - a kontentpiacot tolta túl forrásokkal, mert a technológiai oldalt sosem értette, jelentőségét a mai napig nem igazán fogja fel - mármint a szavakon túl.
A tartalompiac javára torzult hát a hirdetési pénzek elosztása, de ebből az átmenetileg előnyös pozícióból sem sikerült stratégiai előnyt kovácsolni: a hazai webújságok bannererdeikkel szépen kinyírták ezeknek a náluk elköltött pénzeknek a hatékonyságát, és lelohasztották a hirdetők buzgalmát. A hatékonytalanság ül tort évek óta; mindig mindenhova felfér egy plusz bannerhely, és hátha véletlenül valaki épp arra kattint.
- Elfér, nem?
- Nem, nem fér el.
Elhanyagoltuk - mert nem ismertük fel - a valódi technológiát, nem voltunk folyamatos fejlesztésben, és mindenről azt hittük, hogy kész, már csak üzemeltetni kell. A modern webes piacon ez drága tévedés, merthogy az nemcsak tartalmi, de nagyon erősen technológiai sport is.
Magyarország az élbolyban teker abban, hogy a tulajdonosok működtetni ültetik be snájdig menedzsereiket a vezetői székekbe, mindenfajta stratégiai kompetencia megkövetelése nélkül. Ez a koncepció a leggyorsabban változó iparágakban ad pofont visszakézből - isten hozott a webvilágban, most éppen nekünk kenik el a szánkat.
Most úgy futunk neki a következő éveknek, mint a magyar gazdaság a nyolcvanas évek végén a rázúduló piacgazdaságnak; csak kapkodjuk majd a fejünket. Teljesítmény híján még a maradék piacrészünket is fel fogják zabálni a külföldiek - általánosabb szolgáltatásoknál a globális szereplők, a kisebb piacokon a regionális játékosok. A júzer mindig a jobbat választja, ha választhat - és azok így mi nem lehetünk.
A biztonsági játéknak gondolt követő magatartással eddig elvoltunk. Eddig - amíg az egyes hazai portfóliók megcsinálhatták a saját kis magyar YouTube-jukat, magyar Flickrüket. Mindezt sosem a world-class technológiai szinten, hanem csak úgy közepesen, hogy oda is mehessen még, még, még banner.
A működő és a jó szolgáltatás valójában úgy aránylik egymáshoz, mint 1 a 10-hez. Az általános menedzser ezt általában 8:10-hez aránynak látja, a konzervatívabbja esetleg 5:10-nek, de közös bennük, hogy a jövőjüket felélő minőségbeli kompromisszumokat már nagyon kis nyomás alatt is megkötik.
Még csak azt sem állítom, hogy a régiónkban olyan nagyon egyedül volnánk ezzel. Talán az egész már a kilencvenes évek scener / kompjúterkultúrájában eldőlt - lényegében ugyanazok az országok vannak ma is a legjobb technológiai helyzetben, akik már C64-en, Amigán és a korai PC-ken is aktívak voltak: a balti államok, az oroszok és a németek. Ott volt annyira erős a technológiai közeg, hogy általanosék ne tudjanak komolyabb teret nyerni.
Most már minimum tízéves projektnek látom a technológiai formába hozást. Meg kell alkotnunk azt a közeget, amely felkészíti őket arra, hogy a mindenséggel mérve is újat, értéket teremthessen. Egy olyan közeget, amelyben önfeledten kinevethetik a kevély középszert, és ahol a techsajtó is több, mint az új kütyük advertoriálja, angolbol fordított másfél flekkek gyűjtőhelye es a haláluncsi besült hazai startupok belterjes polírozGATása.
Így talán itthon tarthatjuk őket, és megelőzhető egy ahhoz hasonló tudományos katasztrófa, amit az előző században a későbbi Nobel-díjasok elvándorlása okozott.
Disclaimer: szerző AALL vállalkozásával a Google Analytics minősített partnere, illetve a SUPERWEEK-nek, a globális webanalitikai szakma egyik jelentősnek nevezett konferenciájának a főszervezője. A galyatetői Superweeken évről évre a téma meghatározó alakjai tartanak előadásokat a világ minden részéről. Az eseményre regisztrálók túlnyomó többsége európai országokból érkezik.
Négygyermekes izraeli barátunk, Yehoshua Coren - aki egyben fiatal, felszentelt rabbi is - és a brit Phil Pearce megmutatják, hogy hol is vannak a PayPerClick (PPC) kampányoptimalizálás csúcsai jelenleg a világban. 
Csütörtökön hajnali négykor kidobott az ágy, és mivel volt még közel hat órám Justin Cutroni előadásáig, kora hajnalban Boston belvárosi utcáit róttam, mielőtt a kulináris kiszámíthatóság vágyától vezetve az ottani Déli Pályaudvar McDonaldsébe kerültem hirtelen.
Akkor még nem is sejtettem, hogy pár órával a búcsúzást követően életem egyik legszürreálisabb élménye felé tartok. Azt követően, hogy a hatórás várakozási idő magasan civilizált eltöltésének (Crown Club Lounge) lehetősége elszállt azzal, hogy az oda történő bejutásomat felajánló úriember egy másik terminálról indult, eleve előkészítetté váltam komolyabb történésekre is.
